Város-tér-képek - Horvát kortárs művészek a Hattyúházban
Simán lehet egy kiállításmegnyitót családias hangulatúnak nevezni, de ha alig van ott valaki, akkor az bájos helyett, inkább kínos. Főleg akkor, ha a tárlat színvonala fordított arányosságban áll az érdeklődők számával. A kevés érdeklődő biztos jelent valamit. Jelentheti azt, hogy a kiállítás köztudomásúlag színvonaltalan, unalmas, gyenge, érdektelen lesz. Előfordulhat az is, hogy egyszerűen nincs közönsége a kiállításnak, nincs érdeklődő ember az adott geolokáció közelében. És persze az is lehet, hogy egy esemény nem lett kellően kommunikálva.
Az EKF segítségével, a Közelítés Művészeti Egyesület által megvalósuló Transformations / Mapping the City 3 című kiállítás, amit a független horvát kurátor Branka Benčić állított össze, első látásra is könnyedén felmenthető az első lehetőségnek a gyanúja alól. Tehát maradt két lehetőség. Ahogy a kiállítást felvezetó Doboviczky Attila, KME képvieletében kissé mégiscsak ironizálva maga is utalt rá, 2010-ben Pécsett ennyien érdeklődnek a kortárs művészetek iránt. De mi inkább a harmadik tényezőt sem zárnánk ki teljes bizonyosságal...
A tanulságok mindenesetre felettébb nagy hasonlóságot mutatnak a Europe Maniaval kapcsolatban is levont következtetésekhez, legfeljebb a hangsúlyok tolódhatnak el egy kicsikét.
Node a tárlat megítélése szempontjából ennek szinte semmi jelentősége.
Ami első látásra is biztos elmondható hogy igen meggyőző anyagot sikerült a már említett kurátornak összeválogatni. Ahogy a Branka Benčićtől megtudtuk, az egész koncepció egy 2007-es kutatásra vezethető vissza. Ebben a városi lét lényegét próbálta megkeresni. Ennek nyomán született egy esszé, aminek vezérfonalára horvát művészek munkáiból összeválogatott anyagot fűzött fel. A Mapping the City azóta egy folyamatosan bővülő, változó tárlat. Eddig öt városban állították ki a kollekciót, így megjárta Pulát, Velencét és New Yorkot is.
A kurátort arról is kérdeztük, hogy nehéz volt e megfelelő anyagot találni a koncepciójához, hiszen az volt előbb. Elmondása szerint a horvát művészek elég sokat foglalkoznak az urbánus léttel annak sok aspektusával.
Ez igen jól tettenérhető a tárlaton. Anélkül, hogy elvesznénk az általunk gyakorta bullshittelésnek titulált fejtegetésben, erőltettnek érződő értelmezésekben, azért elmondanánk, hogy a nagyvárosi lét sok csapdája mellett a szépsége, de az irracionalitása és annak szeretete egyaránt megjelenik a sokszínű válogatásban.
Fotókollázsok a bezártság érzetét keltik: ahogy körülölelnek és nem engednek a város hétköznapi tárgyai. Futurista várostérképen a zsúfoltsággal és determinált káosszal találkozunk. A hétvégenként üresen álló üzleti negyedek egy katasztrófa jeleit sejtetik. Ötletes stop-motionnal is fűszerezett (sajnos csak horvát nyelvű) filmben a városi lét színesebb oldalával találkozunk.
A folyamatosan változó, kiegészülő, felfrissülő tárlat július közepéig látható a Hattyúházban.
Kiállító művészek:
Tomislav Branovic, Alen Floricic, Stefan Haus, Ana Husman, ILIA, Andrej Koroljev, Marko Lulic, Caitlin Masley, Antun Motika, PULA GROUP, Elena Skoko SUGARBABE, Sofija Silvia, Silvia Saric, Goran Skofic
Időpontok:
Nem érkezett még hozzászólás.
Szóljon hozzá!
|
KINO POP UP! címen szeptember 11-én ismét némi élet költözik az Uránia előterébe. A Pécsett már többször fellépő(?) Kísérleti Pop Performance Csoport következő akciójának keretében rétegezett estén vehetünk részt, ahol a képző és előadőművészet közös halmazát keresik. A 20 év felettiek tudatába garantáltan beégett dátumon a program részben ingyenes, a 10 után kezdődő FPT-bulira a belépő 800 HUF.
Címkék:
|
|
Tíz holland kortárs keramikus alkotásai tekinthetők meg október 16-ig, a Zsolnay Múzeum Káptalan utcai kiállítótermében. Funkcionális szerepet betöltö alkotásoknak nyoma sincs, azonban meghökkentő képzettársításokkal és technikai bravúrokkal is találkozhatunk a minitárlaton.
|
|
Az EL | AWAY projekt projekt keretein belül augusztus 28-án szombaton a Nádor Galériában 9 építész pódiumbeszélgetését hallgathatták meg az érdeklődők. Nyílt, őszinte, olykor provokatív és mélyenszántó. Kevéssé szakmai, inkább eszmei. Ahogy az egész EL | AWAY projekt is. Építészet és filozófia. Pécsett és máshol.
Címkék:
|
|
A kaposvári művész, Rippl-Rónai József életmű kiállítását tekinthetjük meg a Pécsi Galériában augusztus 31-október 17 között. Különös egybeesés, hogy a nagy művész kiállítása éppen mestere, Munkácsy tárlata mellett kapott helyet. A 19-20. század fordulóján élt alkotó legszebb képei kerültek kiállításra a város szívében.
|
|
Huszonkét építész munkájának bemutatásával vette kezdetét a Patartics Zorán nevével fémjelzett El|Away projekt. A majdnem egy hónapos eseménysorozat középpontjában a tehetségék elvándorlása, illetve maradása áll, Pécs példáján szemléltetve.
|
|
Ha az előrejelzéseknek hinni lehet, akkor az időjárás belerondít az utolsó naptári nyári hétvégébe. Búslakodásra semmi ok, az ajánlott programok nagy része amúgy is fedettpályás, némelyiknek van esőhelyszíne, a többi meg majd jól elmarad. Programajánló augusztus 27-29.
|
|
Ha valaki pénteken este tradícionális hangulatra vágyik, kiválóan szórakozhat az igen kreatív és vonzó elnevezésű Büdös Vornyik zenekar koncertjén a Varázskertben 20 órától. Szombaton ugyanitt a Slamballet nevű magyar-venezuelai koprodukció szórakoztatja az érdeklődőket.
Címkék:
|
|
Egy érdekes kísérlet keretében magyar és német festők nonfiguratív munkáiból álló válogatás látható a Hattyúházban. A Scene Ungarn in NRW programsorozatban helyet kapó kiállítás és katalógus célja a hasonló művészi hitvallással rendelkező alkotók párhuzamba, illetve szembeállítása. A kísérlet sikeressége a festmények alapján szeptember 19-ig állapítható meg.
|
| « | Szeptember 2010 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 35 | 30 | 31 | |||||
| 36 | |||||||
| 37 | |||||||
| 38 | |||||||
| 39 | 1 | 2 | 3 | ||||
- érdekes hozzászólás, nem dffcxy 2010.09.02 (12:23)
- "Mokusom hagyna 2010.09.02 (11:57)
- Az volna jó... Patartics Zorán 2010.08.31 (19:36)
- Vacuum ábEL 2010.08.31 (18:12)
- 1126 Budapest, Kakukk 4 Gauder Péter 2010.08.31 (16:12)
- Az olvasoligetre volt olvasó 2010.08.14 (13:09)
- Az utolsó mondatod hogy dr zem 2010.08.11 (10:10)
- McDonalds Magilla 2010.08.11 (07:04)
- Idén eddig kétszer eszteri 2010.08.10 (18:16)
- Nemrég jöttem haza life 2010.08.10 (18:09)






































