Térzenék és táncházak

|
2010. Június. 17., Csütörtök 10:28:00
Tartalom értékelése
5 / 1
PDF letöltés
Nyomtatás
Címkék:
Pécs Európa Kulturális Fővárosa programjának keretében idén nyáron is megrendezésre kerül a már hagyományos Térzenék és táncházak Pécs belvárosában című örömforgatag, mely 2010. június 6-tól egészen augusztus 29-ig várja az érdeklődőket.

Vasárnaponként pécsi - Ércbányász Koncert Fúvószenekar, Gyárvárosi Gyermek és Ifjúsági Fúvószenekar, ,,Schnaps Kapelle" Fúvószenekar -, illetve meghívott - Bonyhádi Ifjúsági Fúvószenekar, Görlitzi Ifjúsági Fúvószenekar, Magyarszéki Német Nemzetiségi Fúvószenekar - fúvószenekarok adnak koncertet, míg szerdánként a mozgásé lesz a főszerep a Színház téren, Barbakán téren és a Sétatéren, különböző népek táncaiból kaphatunk egy kis ízelítőt.

Tegnap este a német tánckultúrával ismerkedhettek a lelkes résztvevők. A keringő mellett vidám tapsos, topogós, pörgős táncok tanítására is sor került. A táncházat Heil Helmut vezette, kísért a Leőwey Táncegyüttes zenekara. A továbbiakban pedig lehetőség nyílik többek közt magyar, szerb, horvát, cigány, román és görög táncok megismerésére.

A programra kilátogatókat ételek és frissítők sokasága várta. A zsíros kenyértől a kolbászon át dél- dunántúli sváb ételekig mindenki megtalálhatta a kedvére való finom falatokat, melyet természetesen jobbnál jobb borok és pálinkák kíséretében fogyaszthattak

A kulturális élményeket tovább fokozza, hogy ezzel párhuzamosan, június 12. és 20. között zajlik a Sétatér Fesztivál, mely a dél-dunántúli régió egyik legjelentősebb nyári kulturális eseménysorozataként színvonalas művészeti produkciókkal és a dóm előtti tér egyedi hangulatával várja közönségét. Az itt zajló fesztivál zenei kínálata elsősorban a fiatalokra fókuszál. Fellépnek a könnyűzene legfrissebb hazai előadói és neves külföldi zenekarok is, de a kortárs jazzmuzsika legjobb magyar formációi és a fiatal pécsi együttesek sem maradnak ki a programból. Emellett világ- és népzenei koncertek, hétvégén pedig gyermekprogramok várják a közönséget.

Nem érkezett még hozzászólás.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező
Friss tartalmak
Konrád György, Németh Gábor, Parti Nagy Lajos és Babarczy Eszter ülnek egy asztalhoz szeptember 9-én, csütörtökön 17 órakor a Nádor Galériában, hogy megvitassák az El | Away Projekt által felvetett kérdéseket, és mindezek mentén reflektáljanak a diskurzusra, valamint önmagukra.
A Pécsi Kulturális Központ új sorozatának célja, hogy a közönség megismerhesse a művészeket a színházon kívül, a színpadtól távol, vagyis testközelből. Ezért minden hónapban a pécsi színházi élet egy fontos szereplőjénél és az általa meghívott művésznél vendégeskedhetünk, a Dominikánus Ház tetőtermében.
Ritkán van koncert a Trafikban, de ha igen, akkor a megjelenés több mint ajánlott, szinte kötelező. Nincs ez máshogy a szerdán fellépő The Brass Bastardz fellépéssel sem, akiket - a sikert megelőlegezve - a szervezők még a Varázskertben is megmutatnak. Az ekletikus zenekar címszavakban: uptempo nujazz, house-os swingbeat, hiphopos pszichedélia. Live!
A Magyarok a Bauhausban c. nagyszabású kiállítás mellett számos kiegészítő programot találunk, amennyiben vesszük a fáradtságot és alaposabban utánanézünk. A Baranya Megyei Múzeumok, külön a kiállítás kedvéért létrehozott, oldálán semmi információ nincs ezekről az érdekes eseményekről, így fókuszban a Goethe Intézet programjaival ismét megemlítjük azokat.
Az első őszi hétvége valamivel jobban kedvez a szabadtéri programoknak, mint az utolsó nyári, de azért érdemes az esti programokra, ahogy az időjós mondaná: réteges ruházattal felkészülni. Koncert-, film-, színház-, kiállításajánló szeptember 3-5.
KINO POP UP! címen szeptember 11-én ismét némi élet költözik az Uránia előterébe. A Pécsett már többször fellépő(?) Kísérleti Pop Performance Csoport következő akciójának keretében rétegezett estén vehetünk részt, ahol a képző és előadőművészet közös halmazát keresik. A 20 év felettiek tudatába garantáltan beégett dátumon a program részben ingyenes, a 10 után kezdődő FPT-bulira a belépő 800 HUF.
Tíz holland kortárs keramikus alkotásai tekinthetők meg október 16-ig, a Zsolnay Múzeum Káptalan utcai kiállítótermében. Funkcionális szerepet betöltö alkotásoknak nyoma sincs, azonban meghökkentő képzettársításokkal és technikai bravúrokkal is találkozhatunk a minitárlaton.
Az EL | AWAY projekt projekt keretein belül augusztus 28-án szombaton a Nádor Galériában 9 építész pódiumbeszélgetését hallgathatták meg az érdeklődők. Nyílt, őszinte, olykor provokatív és mélyenszántó. Kevéssé szakmai, inkább eszmei. Ahogy az egész EL | AWAY projekt is. Építészet és filozófia. Pécsett és máshol.
Címkék:
« Szeptember 2010 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
35 30 31
01
02
03
04
05
36
06
07
08
09
10
11
12
37
13
14
15
16
17
18
19
38
20
21
22
23
24
25
26
39
27
28
29
30
1 2 3
Hirdetés
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres