Egy nagyon jó koncepció, kevésbé jó megvalósításán vettünk részt a Krétakör nevével fémjelzett majális első napján. Gondolatébresztő túra egy kiterjesztett valóságban, amelynek egy pontján már azt hittük, hogy ezt biztos David Lynch rendezte. Beszámoló.

Kulturális iparunkról szeretnénk híresek lenni,miközben még a bányászmúlttal sem néztünk büszkén szembe. Ebben, pont egy fővárosi kezdeményezés lenne a segítségünkre. A Hungarofest felkérésére 15 milliós keretből három napos majálist szervezett Pécsre a Krétakör, amelynek első napján mi is részt vettünk. És még néhány tucatnyian.

Pont felcsigázó, elhintett információmorzsák és a Krétakör, mint márkanév, csalogatta az EKF keretében szervezett városnéző túrára azokat az érdeklődőket, akik még nem csalódtak totálisan a dolgok eddigi alakulásában és még valamelyest tudnak lelkesedni a nem megszokott kulturális eseményekért. A sok helyen megjelent hangzatos szöveg tényleg csak sejtette, hogy mi is ez az egész.

Letétbe helyezett személyi igazolványért és némi készpénzért cserébe egy ún. pocket guide-ot kaptak a pénteki esemény résztvevői, meg egy baromi kényelmetlen füldugót. A szervezők segítőkészek, a készülék használata egyszerű. És a túra nagyon jó is lehetne, de sajnos csak az ötlet az.

A pocketguide segítségével, 2008 óta, idegenvezető nélkül ismerhetjük meg az adott város szépségeit. Ezen csavartak most a krétakörösök egy kicsit és miközben meghatározott útvonalon haladunk Pécs belvárosában, az Utópia Kollégium kerettörténete szeretne kibontakozni, amihez igazi bányászokkal és bányászözvegyekkel készült interjúk adnának aláfestést. Legalábbis ez volt a szervezők szándéka, ám a kerettörténet elsikkadt. Az interjúk azonban jól sikerültek, ami kommunikáció szakos hallgatók munkáját dícséri.

A túra, a valóban vakítóan fehérre sikeredett, Széchényi tér tövéből indul. Az alapvető instrukciók megvannak, nekilátunk a nagy sétának. Az első állomáshoz, a Bányakapitányság épületéhez, 10perces gyaloglás vezet. Eközben megtudjuk, hogy a bánya volt a minden és hogy mennyire megbecsült munkás volt a bányász. Kedvesen fogadnak minket, de először itt kezdünk el kételkedni a program szervezettségében.

A díszes fogadóbizottság, 3 őszbe borult bányász, jószerencsét kívánva udvariasan érdeklődik, hogy mit szeretnénk és hogy mit akarunk tudni. Mi pedig meglepődünk, azt hittük szórakoztatás lesz, de hát legyen interakció. A kapitányok kedvesek, szívesen mesélnek és sajnálkozásukat fejezik ki,hogy itt túl sok minden nem látható, de élvezettel adnak körítést a fogadótérben található tárgyaknak. A bányatörténeti múzeum még egy ideig zárva is lesz, pedig azt lett volna jó bevonni a programba. Büszkén mutatják a szépen helyreállított bejáratot is, amit ugyan nem használnak, de Szent Borbála képe díszíti. És mesélnének mindenről, ha nem kellene tovább menni a túrán.

.

Újabb negyed órás séta- alatta továbbra is interjúrészletek - után megérkezünk a Szent István térre, ahol egy teljes harci díszbe öltözött bányász fogad minket,akinekszintén kérdéseket tehetünk fel. Tennénk is, de igazából elég csak egyet, a többit már mondja magától. És bányászunkon látszik a lelkesedés és hogy ez tényleg több volt, mint munka. Mióta bezárt a bánya azóta nyugdíj van, de panasz legalább nincs.

Itt is elidőzünk vagy negyed órát és mennénk tovább, de sajnos a készülék nem enged. Pedig már visszatértünk az útvonalra, amelyről egy hosszúlépés erejéig kószáltunk csak el. A szervezők azt mondják: ha haladunk szépen tovább, akkor megjavul. Haladunk, és a készüléken ugyan látszik az útvonal, de aztán végleg feladja. Azért még próbálkozunk, hiszen biztattak, hogy majd minden rendbe jön. De az újraindítás sem segít. Sajnos vissza kell térni a kiindulási ponthoz. A szervezők megint készségesek, miután kérem a befizetett összeg felét, adnák az egészet is. De mégsem kérem, inkább visszajövök később és onnan folytatom, ahol félbeszakadt...

A második nekifutásra két órával később kerül csak sor. Én tudom, hogy hol vagyok és végül a gps is megtalál, így onnan folytatjuk mi ketten, ahol abbahagytuk. A harmadik állomás kiváló, de megint csak lehetne: a bányatörténeti múzeum udvarán, nem túl meglepő módon egy bányászzenekar kezdett rá. A taps az jár, de ez most élménynek sajnos nagyon kevés. Nem is ragadunk le sokáig, az úton továbbra is interjúrészletek.

Az utolsó állomáshoz érve a frissen bitumenezett Mária utcában a Menedzsmentközpont főhadiszállása előtt egy kedves fiatalember, az EKF egyik önkéntese fogad. Igen, ez az utolsó checkpoint és most tessék lefáradni az alagsorba. Ami, úgy tűnik, korábban valamilyen bár volt. A félhomályban felállított nem túl profi videókamera, előtte szék, mellette paraván, olyanná teszi a helyet, mint valami nagyon illegális pornófilm szereplőválogatásának helyszíne. A fiatalembert kissé félénken faggatom, hogy most akkor itt mi is a helyzet ezzel a bányásztémával. És most inkább szó szerint idézzük a választ:

- Nekem azt mondták, hogy ide óvodások jönnek majd le, akiket nekem le kell videóznom.

Ebben a pillanatban nem lehet eldönteni, hogy az elképedés valóban kiült-e az arcra, mindenestre látni, hogy ez itt nem komoly, de nevetni meg mégsem kéne. Ez talán az előadás része? De nem ez itt komoly, ilyen jó színeszek nincsenek, ilyen szürreálisat csak Lynch találhat ki. De őt még tudtommal nem vette meg az EKF. Kissé kótyagosan visszatérek a kiindulóponthoz és faggatni kezdem az illetékeseket. Az ő szeműk is kerekedik és más illetékesek felé irányítanak, végül sikerül egy igazi krétakörössel beszélnem, aki elmondja, hogy az utolsó állomáson a résztvevőknek a kamerába kellett volna mondaniuk a benyomásaikat a túráról. Visszabattyogok az önkéntesünkhöz, aki továbbra is csak a vállát vonogatja. Elmondom, hogy mi is lett volna a feladat, de neki az Olga nem ezt mondta, állítja ellenkezve. És együtt nézzük néhány hosszú másodpercig a széket meg a kamerát és aztán elindulok haza.