Találatok száma:230; oldalak száma:23
Ha az előrejelzéseknek hinni lehet, akkor az időjárás belerondít az utolsó naptári nyári hétvégébe. Búslakodásra semmi ok, az ajánlott programok nagy része amúgy is fedettpályás, némelyiknek van esőhelyszíne, a többi meg majd jól elmarad. Programajánló augusztus 27-29.
Éljen a háromnapos hétvége! Az ilyen heteken még a hétfőt is könnyebb elviselni, hiszen tudjuk, hogy ,,csak" négy napot kell gályázni, aztán jöhet a megérdemelt pihenés. Nos, akinek a kultúra pihenés, az szerencsésnek mondhatja magát, mert a hosszú hétvégén sem kell unatkoznia. Ugyanis a város tárt karokkal várja az érdeklődőket színesebbnél színesebb programokkal.
A szokásos unalmas pécsi nyárnak nyoma sincs, sőt még válogathat is, aki éppen nem nyaral valahol. Ingyenes koncertek, fizetős kiállítások, felolvasás, csillagtúra, fényfestés és diaporáma. Ezt kínálja az elkövetkező három napban az Európai Kultúra Fővárosa, az egyik.
A forró nyár néhány napra szabadságra megy, de reméljük csak annyira, hogy a szabadtéri látványosságokat ne izzadt szempilláinkon keresztül szemlélhessük, hanem kellemesebb klímában valóban élvezni tudjuk azokat. Ha mégis zárt térbe zavarna minket a zivatar, a belvárosi mozikban izgalmas filmekkel tölthetjük el a szabadidőnket.
Az év madara a fecske, növénye az ezüsthárs! Hagyományainkhoz híven idén is szeretettel várja Felügyelőségünk azokat az érdeklődőket - egyénektől a csoportokig, az apró gyerekektől a felnőttekig- akik aktívan kívánják ünnepelni a Környezetvédelmi Világnapot. E jeles eseményre színes programokkal készülünk, partner szervezeteink pedig gondoskodnak a kellemes és tartalmas időtöltésről.
Szereted a titokzatosságot, rejtelmességet és sejtelmességet? Légy résztvevője egy misztikus kalandnak, látogass el Te is a föld felszíne alá a Cella Septichora labirintusába, június 26-án délután 18:00 órakor!
Húsz helyszínen, több mint harminc koncerttel ünneplik a muzsikát június 21-én, a Zene Ünnepén Pécsett. Az Európa Kulturális Fővárosa program eseményén szinte minden zenei irányzat közönsége meghallgathatja kedvelt melódiáit.
A rendezvény célja, hogy lehetőséget adjon amatőr tánccsoportoknak színvonalas szereplésre, megmutatva a táncművészet végtelen sokféle árnyalatát. Közel kívánjuk hozni egymáshoz a különböző műfajokat: balett, modern táncok, akrobatikus rock and roll, hip-hop, break, társastáncok...
A Jazz napja - a Világzene napja - Pop-Rock Tournee durch die Deutsche Kulturregion Alpen-Donau-Karpaten 2010 - Szent Iván Éji Tűzugrás - IV. Pécsi Folk&Roll Fesztivál
Javában tart a baranyai fesztivál szezon, ennek része a Fishing on Orfű is, melyet idén immár harmadik alkalommal rendeznek meg. Íme az első nap képekben. Az eső tegnap még csak súrolt a tóparti rendezvényt, éjjel megérkezett a teljes égi áldás, a mai napban meg csak reménykedni lehet.
Találatok száma:230; oldalak száma:23
Friss tartalmak
Konrád György, Németh Gábor, Parti Nagy Lajos és Babarczy Eszter ülnek egy asztalhoz szeptember 9-én, csütörtökön 17 órakor a Nádor Galériában, hogy megvitassák az El | Away Projekt által felvetett kérdéseket, és mindezek mentén reflektáljanak a diskurzusra, valamint önmagukra.
A Pécsi Kulturális Központ új sorozatának célja, hogy a közönség megismerhesse a művészeket a színházon kívül, a színpadtól távol, vagyis testközelből. Ezért minden hónapban a pécsi színházi élet egy fontos szereplőjénél és az általa meghívott művésznél vendégeskedhetünk, a Dominikánus Ház tetőtermében.
Ritkán van koncert a Trafikban, de ha igen, akkor a megjelenés több mint ajánlott, szinte kötelező. Nincs ez máshogy a szerdán fellépő The Brass Bastardz fellépéssel sem, akiket - a sikert megelőlegezve - a szervezők még a Varázskertben is megmutatnak. Az ekletikus zenekar címszavakban: uptempo nujazz, house-os swingbeat, hiphopos pszichedélia. Live!
A Magyarok a Bauhausban c. nagyszabású kiállítás mellett számos kiegészítő programot találunk, amennyiben vesszük a fáradtságot és alaposabban utánanézünk. A Baranya Megyei Múzeumok, külön a kiállítás kedvéért létrehozott, oldálán semmi információ nincs ezekről az érdekes eseményekről, így fókuszban a Goethe Intézet programjaival ismét megemlítjük azokat.
Az első őszi hétvége valamivel jobban kedvez a szabadtéri programoknak, mint az utolsó nyári, de azért érdemes az esti programokra, ahogy az időjós mondaná: réteges ruházattal felkészülni. Koncert-, film-, színház-, kiállításajánló szeptember 3-5.
KINO POP UP! címen szeptember 11-én ismét némi élet költözik az Uránia előterébe. A Pécsett már többször fellépő(?) Kísérleti Pop Performance Csoport következő akciójának keretében rétegezett estén vehetünk részt, ahol a képző és előadőművészet közös halmazát keresik. A 20 év felettiek tudatába garantáltan beégett dátumon a program részben ingyenes, a 10 után kezdődő FPT-bulira a belépő 800 HUF.
Tíz holland kortárs keramikus alkotásai tekinthetők meg október 16-ig, a Zsolnay Múzeum Káptalan utcai kiállítótermében. Funkcionális szerepet betöltö alkotásoknak nyoma sincs, azonban meghökkentő képzettársításokkal és technikai bravúrokkal is találkozhatunk a minitárlaton.
Az EL | AWAY projekt projekt keretein belül augusztus 28-án szombaton a Nádor Galériában 9 építész pódiumbeszélgetését hallgathatták meg az érdeklődők. Nyílt, őszinte, olykor provokatív és mélyenszántó. Kevéssé szakmai, inkább eszmei. Ahogy az egész EL | AWAY projekt is. Építészet és filozófia. Pécsett és máshol.
Címkék:
« Szeptember 2010 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
35 30 31
01
02
03
04
05
36
06
07
08
09
10
11
12
37
13
14
15
16
17
18
19
38
20
21
22
23
24
25
26
39
27
28
29
30
1 2 3
Hirdetés
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres