Találatok száma:60; oldalak száma:6
Szegény szép szöszke jányocskám, Panni -azaz barométer öt- nem lehetett ott a szombati piknikparkos-röneszánsz napon. Pedig hejjde élvezte volna...nála hejrébb hercegkisasszonyt nehezen találni kerek-e hazában!
Forró, nyári időben telt a múlt hét szombaton megrendezett Hercegnők és Vitézek reneszánsz próbatétele a várfalak között. A Piknik Parkot szinte pillanatok alatt ellepték a jövendőbeli kis Hercegnők és Vitézek, hogy teljesítsék a 13 próbából álló izgalmas kalandot.
A stressz nem csak a felnőttek, hanem a gyermekek életét is megkeserítheti. A gyerekek most egy nyári táborban sajátíthatják el azokat a technikákat, melyekkel megelőzhetik a stressz kialakulását. Mindemellett agykontroll tanfolyamon is részt vehetnek.
Már csak hármat (vagy kevesebbet) kell aludnunk és máris itt a szombat. Ha pedig szombat, akkor Piknik Park, hiszen június 12-én délután 14:00 órakor kezdődik a közel hat hónapos programsorozatunk következő nagyszabású, ingyenes rendezvénye, ahová minden kis hercegnő és vitéz jelöltet (valamint udvaroncaikat, társalkodónőiket, fegyverhordozóikat ) nagy szeretettel várunk. Gyere el te is!
Mint ahogy azt az előző számban is olvashattátok, Magyarországon is évek óta ünnepeljük már a ,,Madarak és Fák" napját. Pécsen az Állatkert (még a régi helyén) 2010. május 10-én teremtette meg a lehetőséget arra, hogy szervezett keretek között közelebbről megismerkedhessenek madarakkal és fákkal, kicsik és nagyok.
Bizonyára Nektek is vannak régóta dédelgetett álmaitok...nekem az egyik ilyen álmom végre valóra vált: voltam gyermekkori nagy kedvencem, Halász Judit koncertjén! Az örökifjú művésznő május 16-án a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának aulájában adott ízelítőt Csiribiri című filmjének zenei repertoárjából.
Április 9-11 között ezúttal nem a kórházban, hanem az Árkádban rendelnek a bohócdoktorok. Dr. Topánka és Dr. Rumli, valamint a két új bohócfiú szombaton és vasárnap színpadi show-val , interaktív programokkal várják a gyerekeket és a szülőket a bevásárlóközpontban.
Börzike használt és új, baba-, és gyermekfelszerelés, ruha és játék vásár a Kertvárosban.
Mi lehet az oka annak, hogy bár kiemelkedően jó jegyek születnek rajzból országszerte, mégsem mondhatjuk, hogy művészetkedvelő és művészetértő társadalomban élünk? Miért nem ismerkednek meg a tanulók a modern művészetekkel az iskolában? Cikksorozatunk befejező részében a korábbi kutatások eredményeinek hátterében álló okok feltérképezésére vállalkoztunk.
Bár nem témája egy átlagos párbeszédnek, a művészeti nevelés mégis központi helyet foglal el a pedagógiai diskurzusokban. Ezekben nem csak a műveltség megszerzésének módjairól, hanem a művészeti értékek védelméről, és a legújabb művészet térnyeréséről is szó esik.
Találatok száma:60; oldalak száma:6
Friss tartalmak
KINO POP UP! címen szeptember 11-én ismét némi élet költözik az Uránia előterébe. A Pécsett már többször fellépő(?) Kísérleti Pop Performance Csoport következő akciójának keretében rétegezett estén vehetünk részt, ahol a képző és előadőművészet közös halmazát keresik. A 20 év felettiek tudatába garantáltan beégett dátumon a program részben ingyenes, a 10 után kezdődő FPT-bulira a belépő 800 HUF.
Tíz holland kortárs keramikus alkotásai tekinthetők meg október 16-ig, a Zsolnay Múzeum Káptalan utcai kiállítótermében. Funkcionális szerepet betöltö alkotásoknak nyoma sincs, azonban meghökkentő képzettársításokkal és technikai bravúrokkal is találkozhatunk a minitárlaton.
Az EL | AWAY projekt projekt keretein belül augusztus 28-án szombaton a Nádor Galériában 9 építész pódiumbeszélgetését hallgathatták meg az érdeklődők. Nyílt, őszinte, olykor provokatív és mélyenszántó. Kevéssé szakmai, inkább eszmei. Ahogy az egész EL | AWAY projekt is. Építészet és filozófia. Pécsett és máshol.
Címkék:
A kaposvári művész, Rippl-Rónai József életmű kiállítását tekinthetjük meg a Pécsi Galériában augusztus 31-október 17 között. Különös egybeesés, hogy a nagy művész kiállítása éppen mestere, Munkácsy tárlata mellett kapott helyet. A 19-20. század fordulóján élt alkotó legszebb képei kerültek kiállításra a város szívében.
Huszonkét építész munkájának bemutatásával vette kezdetét a Patartics Zorán nevével fémjelzett El|Away projekt. A majdnem egy hónapos eseménysorozat középpontjában a tehetségék elvándorlása, illetve maradása áll, Pécs példáján szemléltetve.
Ha az előrejelzéseknek hinni lehet, akkor az időjárás belerondít az utolsó naptári nyári hétvégébe. Búslakodásra semmi ok, az ajánlott programok nagy része amúgy is fedettpályás, némelyiknek van esőhelyszíne, a többi meg majd jól elmarad. Programajánló augusztus 27-29.
Ha valaki pénteken este tradícionális hangulatra vágyik, kiválóan szórakozhat az igen kreatív és vonzó elnevezésű Büdös Vornyik zenekar koncertjén a Varázskertben 20 órától. Szombaton ugyanitt a Slamballet nevű magyar-venezuelai koprodukció szórakoztatja az érdeklődőket.
Egy érdekes kísérlet keretében magyar és német festők nonfiguratív munkáiból álló válogatás látható a Hattyúházban. A Scene Ungarn in NRW programsorozatban helyet kapó kiállítás és katalógus célja a hasonló művészi hitvallással rendelkező alkotók párhuzamba, illetve szembeállítása. A kísérlet sikeressége a festmények alapján szeptember 19-ig állapítható meg.
« Szeptember 2010 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
35 30 31
01
02
03
04
05
36
06
07
08
09
10
11
12
37
13
14
15
16
17
18
19
38
20
21
22
23
24
25
26
39
27
28
29
30
1 2 3
Hirdetés
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres