Az idei, immár az ötödik, Moziünnep is szállítja azt, amit megkövetel a neve: vetítések naphosszat, több helyszínen, 450 illetve 490 Ft-os áron. A plázában a nyári-őszi kasszasikerekből szemezgethetünk és az Apolló is hozzá a formáját: rétegfilmek délutántól késő éjszakába nyúlóan. Összeállításunkban a belvárosi mozik(mintha annyi lenne) szeme fényének kínálatát gyűjtöttük össze, amiben állatpornónak tűnő osztrák dokutól kezdve, a francia újhullámon át belterjes Tarr Béla-klónig szinte minden megtalálható.
Láthattunk már vonuló pingvineket, áldogálló, tétlen, bámész pingvineket. Még szteppelő pingvineket is. De szörföző pingvineket? Pedig amikor nem kutatók garmadája figyeli őket, alattomban ők is pörögnek, veszettül. Mint ahogy azt ez a film is bizonyítja, mely valós történeten alapszik..
|
KINO POP UP! címen szeptember 11-én ismét némi élet költözik az Uránia előterébe. A Pécsett már többször fellépő(?) Kísérleti Pop Performance Csoport következő akciójának keretében rétegezett estén vehetünk részt, ahol a képző és előadőművészet közös halmazát keresik. A 20 év felettiek tudatába garantáltan beégett dátumon a program részben ingyenes, a 10 után kezdődő FPT-bulira a belépő 800 HUF.
Címkék:
|
|
Tíz holland kortárs keramikus alkotásai tekinthetők meg október 16-ig, a Zsolnay Múzeum Káptalan utcai kiállítótermében. Funkcionális szerepet betöltö alkotásoknak nyoma sincs, azonban meghökkentő képzettársításokkal és technikai bravúrokkal is találkozhatunk a minitárlaton.
|
|
Az EL | AWAY projekt projekt keretein belül augusztus 28-án szombaton a Nádor Galériában 9 építész pódiumbeszélgetését hallgathatták meg az érdeklődők. Nyílt, őszinte, olykor provokatív és mélyenszántó. Kevéssé szakmai, inkább eszmei. Ahogy az egész EL | AWAY projekt is. Építészet és filozófia. Pécsett és máshol.
Címkék:
|
|
A kaposvári művész, Rippl-Rónai József életmű kiállítását tekinthetjük meg a Pécsi Galériában augusztus 31-október 17 között. Különös egybeesés, hogy a nagy művész kiállítása éppen mestere, Munkácsy tárlata mellett kapott helyet. A 19-20. század fordulóján élt alkotó legszebb képei kerültek kiállításra a város szívében.
|
|
Huszonkét építész munkájának bemutatásával vette kezdetét a Patartics Zorán nevével fémjelzett El|Away projekt. A majdnem egy hónapos eseménysorozat középpontjában a tehetségék elvándorlása, illetve maradása áll, Pécs példáján szemléltetve.
|
|
Ha az előrejelzéseknek hinni lehet, akkor az időjárás belerondít az utolsó naptári nyári hétvégébe. Búslakodásra semmi ok, az ajánlott programok nagy része amúgy is fedettpályás, némelyiknek van esőhelyszíne, a többi meg majd jól elmarad. Programajánló augusztus 27-29.
|
|
Ha valaki pénteken este tradícionális hangulatra vágyik, kiválóan szórakozhat az igen kreatív és vonzó elnevezésű Büdös Vornyik zenekar koncertjén a Varázskertben 20 órától. Szombaton ugyanitt a Slamballet nevű magyar-venezuelai koprodukció szórakoztatja az érdeklődőket.
Címkék:
|
|
Egy érdekes kísérlet keretében magyar és német festők nonfiguratív munkáiból álló válogatás látható a Hattyúházban. A Scene Ungarn in NRW programsorozatban helyet kapó kiállítás és katalógus célja a hasonló művészi hitvallással rendelkező alkotók párhuzamba, illetve szembeállítása. A kísérlet sikeressége a festmények alapján szeptember 19-ig állapítható meg.
|
| « | Szeptember 2010 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 35 | 30 | 31 | |||||
| 36 | |||||||
| 37 | |||||||
| 38 | |||||||
| 39 | 1 | 2 | 3 | ||||
- érdekes hozzászólás, nem dffcxy 2010.09.02 (12:23)
- "Mokusom hagyna 2010.09.02 (11:57)
- Az volna jó... Patartics Zorán 2010.08.31 (19:36)
- Vacuum ábEL 2010.08.31 (18:12)
- 1126 Budapest, Kakukk 4 Gauder Péter 2010.08.31 (16:12)
- Az olvasoligetre volt olvasó 2010.08.14 (13:09)
- Az utolsó mondatod hogy dr zem 2010.08.11 (10:10)
- McDonalds Magilla 2010.08.11 (07:04)
- Idén eddig kétszer eszteri 2010.08.10 (18:16)
- Nemrég jöttem haza life 2010.08.10 (18:09)







