Találatok száma:18; oldalak száma:2
Szemerkélő eső, erős széllökések. Masszívan nem embernek való időjárás uralkodik hétfő délután Pécsen is, mint a környéken mindenhol. Kifogtuk rendesen, így a kutya se akar flashmobot rendezni, mondom magamban, miközben a Jókai tér felé tartok. Fejemben a felhívás zanzásított szövegével: Jókai tér, délután fél három, hozz magaddal esernyőt, egy füttyjelre zene indul, arra kezdj el táncolni, majd a hosszú füttyjelre hagyd abba.
Két szintes épület egy fákkal-bokrokkal teleültetett park mélyén, viszonylag távol a legközelebbi lakóháztól is. Bolt közel, rendőrség közel, buszmegálló szintén, még egy templom is - ideális hely egy központ kialakítására, legyen az NATO katonai központ, önkéntes tűzoltók bridzsegylete vagy civil kulturális kezdeményezés. Utóbbi látszik körvonalazódni - a Gyárvárosi Iskola egykori épülete közel egy éven át volt üzemen kívül, míg az InterMagyar Egyesület örökbe nem fogadta.
Fiatal és lelkes pécsi önkéntesek honosítottak meg Magyarországon egy eddig nem ismert közösségépítő technikát, amit akár művészet-terápiának is nevezhetnénk, ha történetesen nem csoportképző alkotói folyamat lenne. A murálfestés egyszer talán eljut oda is, hogy két kötélpályás lecsúszás és egy activity közt a multik hétvégi tréningjeinek is szerves része lesz. Most „csak” az Év Gyermek és Ifjúsági Mintaprojektjeinek egyike.
Tolerancia, szolidaritás, békés együttélés, szabadság - évezredes eszmék, néha mégis a sarokba vannak kényszerítve és kukoricára térdeltetve, ha nem szolgálnak ki érdekeket. Az emberi jogokkal nem törődő hatalmak és az azokért kardoskodó civilek közt tartós állóháború alakult ki. Ebbe az árokba ásta be magát erősítésként 2006-ban a pécsi Emberség Erejével Alapítvány. Két év alatt számos helyen megjelentek és hallatták hangjukat, egy hetes, emberi jogi rendezvénysorozatuk pedig idén harmadik alkalommal jelentkezik december 5. és 10. közt.
Elképzelhető, hogy néhány év múlva történelmi pillanatként fogják megjelölni azt az időpontot, amikor a pécsi Periszkóp Rádió közössége október 25-én elindított egy frekvenciazajt sugárzó jeladót, ezzel üzenve hadat az NHH kőkorszaki frekvencia-politikájának. Ehhez kapcsolódóan tartották meg a Szabad Frekvencia Napját, ahol flashmobbal és kerekasztalokkal próbálták felhívni valamelyest a figyelmet erre az - általuk tarthatatlannak minősített - status quo-ra.
A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség, Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft, a Hentz & Kéreg Díszfaiskola és Kertészet támogatásával az I Love Pécs Kutúrprojekt civil kezdeményezésére Pécs város nevét, a nemrégiben megnyitott Nyugati Várfalsétány egyik teraszán virágokból rakják ki.
Találatok száma:18; oldalak száma:2
Friss tartalmak
Konrád György, Németh Gábor, Parti Nagy Lajos és Babarczy Eszter ülnek egy asztalhoz szeptember 9-én, csütörtökön 17 órakor a Nádor Galériában, hogy megvitassák az El | Away Projekt által felvetett kérdéseket, és mindezek mentén reflektáljanak a diskurzusra, valamint önmagukra.
A Pécsi Kulturális Központ új sorozatának célja, hogy a közönség megismerhesse a művészeket a színházon kívül, a színpadtól távol, vagyis testközelből. Ezért minden hónapban a pécsi színházi élet egy fontos szereplőjénél és az általa meghívott művésznél vendégeskedhetünk, a Dominikánus Ház tetőtermében.
Ritkán van koncert a Trafikban, de ha igen, akkor a megjelenés több mint ajánlott, szinte kötelező. Nincs ez máshogy a szerdán fellépő The Brass Bastardz fellépéssel sem, akiket - a sikert megelőlegezve - a szervezők még a Varázskertben is megmutatnak. Az ekletikus zenekar címszavakban: uptempo nujazz, house-os swingbeat, hiphopos pszichedélia. Live!
A Magyarok a Bauhausban c. nagyszabású kiállítás mellett számos kiegészítő programot találunk, amennyiben vesszük a fáradtságot és alaposabban utánanézünk. A Baranya Megyei Múzeumok, külön a kiállítás kedvéért létrehozott, oldálán semmi információ nincs ezekről az érdekes eseményekről, így fókuszban a Goethe Intézet programjaival ismét megemlítjük azokat.
Az első őszi hétvége valamivel jobban kedvez a szabadtéri programoknak, mint az utolsó nyári, de azért érdemes az esti programokra, ahogy az időjós mondaná: réteges ruházattal felkészülni. Koncert-, film-, színház-, kiállításajánló szeptember 3-5.
KINO POP UP! címen szeptember 11-én ismét némi élet költözik az Uránia előterébe. A Pécsett már többször fellépő(?) Kísérleti Pop Performance Csoport következő akciójának keretében rétegezett estén vehetünk részt, ahol a képző és előadőművészet közös halmazát keresik. A 20 év felettiek tudatába garantáltan beégett dátumon a program részben ingyenes, a 10 után kezdődő FPT-bulira a belépő 800 HUF.
Tíz holland kortárs keramikus alkotásai tekinthetők meg október 16-ig, a Zsolnay Múzeum Káptalan utcai kiállítótermében. Funkcionális szerepet betöltö alkotásoknak nyoma sincs, azonban meghökkentő képzettársításokkal és technikai bravúrokkal is találkozhatunk a minitárlaton.
Az EL | AWAY projekt projekt keretein belül augusztus 28-án szombaton a Nádor Galériában 9 építész pódiumbeszélgetését hallgathatták meg az érdeklődők. Nyílt, őszinte, olykor provokatív és mélyenszántó. Kevéssé szakmai, inkább eszmei. Ahogy az egész EL | AWAY projekt is. Építészet és filozófia. Pécsett és máshol.
Címkék:
« Szeptember 2010 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
35 30 31
01
02
03
04
05
36
06
07
08
09
10
11
12
37
13
14
15
16
17
18
19
38
20
21
22
23
24
25
26
39
27
28
29
30
1 2 3
Hirdetés
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres